Oldalak

erdeicsavargo@gmail.com

Translate

2015. március 24., kedd

Népek Tavasza

   Ha március 15, akkor Népek Tavasza teljesítménytúra. Legalábbis évekig így volt. Aztán történt valami. Elvesztette a varázsát, vagy az egyre több résztvevő.... nem tudom. De néhány év kimaradt. Olyan évnyitó túra volta ez nekünk a teljesítménytúrák között. Legelőször 2001-ben voltam, azóta az útvonal jelentősen megváltozott.

A Népek Tavasza teljesítménytúrával a B.-A-.Z. Megyei Természetjáró Szövetség az 1848-49-es forradalom és szabadságharcnak állít emléket minden èv március 15-èn. Az évek során egyre többen vettek részt ezen a rendezvényen, iskolások, felnőttek, családok egyaránt. Most csak előnevezéssel és korlátozott létszámmal (300 fő) lehetett indulni a 18. alkalommal megrendezett túrán. Hát most újra beneveztünk a 15 Km-es szakaszra. Ez a Királyasztaltól indul, majd Szeleta-tető, Lencsés-nyereg, Csókás, Válint-kereszt, Örvény-kő, Köpüs-nyereg, Szentlélek, Szentlélek-völgy érintésével érkezünk Garadnára a célállomásra.
Nem terveztük sietősre hiszen régóta nem túráztunk. Pici fiamat is vittük magunkkal, aki nagyon jól viselte az utat. Néhány képet is készítettünk:

Meredek kezdet
Orvosi tüdőfű
Csúcson
Húsos som virága




Ott még van egy kis hó
Martilapu
Apa és fia
Apa nézd egy hóvirág!
Hóvirág
"A magam útját járom"
Tavaszi csillagvirág

Orvosi tüdőfű még egyszer
Örvény-kő
Elhagyatottan...
Hogy is van ez?
Szentlélek-völgy
Már nincs sok hátra!
Garadna: A cél
Vége
Hát jól elfáradtunk az biztos! Az utóbbi időben eltunyult városi testünk megérezte ezt a kis túrát. A út elején csak sodródtunk a "tömeggel", aztán inkább lemaradtunk egy kicsit. Így mindjárt jobb lett. Tudom, tudom...! Miért megy egy olyan ember teljesítménytúrára, aki kerülné a tömeget? Mert jó! Pici fiam édesanyja hátán aludt és nem szerettük volna, ha minden vidám kiabálásra és kacagásra felébredjen. Aludjon ha álmos és ha kipihente magát akkor jöhet a kaland! Összességében jó volt ez a kis túra, tetszik az új útvonal. A célban még mindig barátságosak, figyelmesek. Meglátjuk mi lesz jövőre.