Nem is olyan régen elkészültem első faragott
túrabotommal. azaz nem is az enyém, hanem egy kedves barátunké Gyöngyié.
Közös túráink alkalmával volt lehetőségem
megfigyelni, ahogy a bemelegítő kilométerek után egymás után próbálgatja a
görbébbnél görbébb száraz botokat. Néha már rémesen emlékeztetett minket a
mesebeli boszorkányra, főleg amikor még magára is húzta hűséges kis
esőkabátját. :-)
Erdő mélyén ... |
A csúcs az volt, amikor a következő túránkon az autó
csomagtartójából előkerült még egy görbe bot, amely Gyöngyi elmondása szerint
„olyan jó kis bot”, hogy sajnálta eldobni. J
(Példaértékű, hiszen nem tör minden túrán új botot, ahogyan
mások) Ekkor gondoltam rá, hogy ha lesz egy kis időm és alapanyagom, akkor
készítek neki egy túrabotot (legalábbis megpróbálok).
Hát így készült az első túrabot…
----
A túrabot egy fiatal akácfából készült, amelyet több mint
egy hónapig tároltam a lakás egyik sarkában, majd a kérgét lehántolva még egy
hónapig száradt. A bot tervezett méreténél kb. 20 cm-el nagyobbat vágtam, mert
a két vége a száradás során jó néhány centimétert bereped. Ha kiszáradt, a
repedt végeket levágva neki is kezdhetünk a faragásnak.
A bot végére egy sisakos harcost gondoltam, ami nem töri az
ember kezét, ha fáradtan arra támaszkodik.
Előszőr lekerekítettem a bot végét, majd meghatároztam a sisak méretét. |
A sisak nagyolása után megrajzoltam emberkénk arcát, majd… |
… a körvonalak mentén kezdtem el faragni |
valahogy így… |
Megrajzoltam a fülét, az állát és kifaragtam a szemgödörrel együtt. |
Kedvesem itt egy jó ötlettel besegített: „mi lenne, ha
tennék még rá egy indafonatot is, mert attól egy kicsit csajosabb lenne”
Nem kellett sokáig győzködnie. Megrajzoltam és neki kezdtem.
Hát így sikerült |
Végül lenolajjal kezeltem a botot.
Ez sem egy remekmű, de elkészült.
Remélem sok szép tájon elkíséri majd a gazdáját és hűséges
támasza lesz a fárasztó utak során.