Babakocsis kirándulás

Néha elgondolkozom azon, hogyan is kellene fokozatosan hozzászokatni kisfiamat az utazáshoz, a kirándulásokhoz, a természethez. Ahhoz hogy a világ nem csak a megszokott kis szobákból és emberekből áll, hanem a világ az ajtón túl kezdődik. Nem szeretném, ha egy otthonülő, telefont nyomkodó, játék vagy sorozatfüggő srác lenne, de annak sem örülnék, ha egy magának való, emberkerülő kisrácot nevelnénk belőle. Persze érdeklődjön azok a dolgok után, ami a saját korosztályát majd érdekli, de ne forduljon el a természettől, a hagyományoktól…

Úgy gondolom ennek legegyszerűbb módja, ha viszzük magunkkal, amikor csak tehetjük. Igaz most még nem a saját lábán, hanem a saját járgányával, a babakocsival. Úgy gondoltam első babakocsis „túránknak” legjobban a sokak által szeretett Szilvásvárad felelne meg. Itt meg-megállva jó ideig eltologathatjuk. Az út mellet patak csobog és a tavaszi madár dalt néha csak a kisvasút hangos füttyentése töri meg.

-----

Későn indultunk és későn is érkeztünk…

Így talán még sosem tököltük el az időt, pedig még pakolászni sem kellett. Az eső áztatta Szalajka-völgyben alig vártam, hogy beizzítsam a babakocsit és nekifeszüljünk sétautunknak.

Pici fiam a kocsi mélyéből pislog rám miközben kis plédjét gyürkölészi, majd elhagyva a bazársort a fölénknyúló virágzó gesztenyefákban gyönyörködik.

Gesztenyefák oltalmában

A gesztenyefa virága

A megszokott kis kövesúton haladunk, de ahol tudunk, persze letérünk a patakparthoz. Elérjük a vadaskertet, ahol kis családunk két hölgyeménye egy kis friss zölddel eteti meg a szarvasokat. Én addig a babakocsira felügyelve egy gyönyörű szép énekes rigót próbálok lencsevégre kapni, aki persze nem hagyja magát. Métereken keresztül a bolondját járatja velem: A közelébe enged, megvárja még odakúszok a babakocsival, addig persze modellt áll zsákmányával és amikor megnyomnám a gombot továbbszalad. Ezt megcsinálja velem vagy háromszor, majd hangosan kacagva továbbrepül. Eltelik még néhány perc, már majdnem tovább indulunk, amikor szemem sarkából megint észre veszem. Pont az egyik kis fatákolmányhoz röppen, és valamit nagyon sunyizik… Persze én is oda somfordálok, amikor továbbrepül és felfedezem elrejtett kis otthonát. Csend van, nem látok bele, mert magasan van. A gépet óvatosan felemelve próbálok képet készíteni. Úgy-ahogy sikerül is. No nem a WWF fotóalbumába való, de sikerült. Így én is szemügyre vehetem az ő kis családját.

Rigó gyerekek

Néhány pillanatot töltök csak itt, nem szeretném őket megzavarni, de az sem volna jobb, ha más is észrevenné, hogy miben mesterkedek. Továbbindulunk… A Nagy-tónál elkészítjük szokásos családi fotónkat, és már száguldunk is a halfüstölőig. 

Csend és nyugalom...

Itt nekiugrunk egy füstölt pisztrángnak, amit seperc alatt el is tüntettünk.

 

Az egyik kedvencünk a füstölt pisztráng

Innentől a további útszakasz szépen ki lett építve. Jó minőségű köves utat építettek, fakorlátokkal. Kellemes látványt nyújt.

A Szikla-forrásnál...

Kényelmesen...

Lassan „csordogálunk” felfelé. Megérkezünk a szabadtéri Erdei Múzeumhoz, majd Fátyol-vízeséshez. Sajnos már régóta nincs annyi vízhozama, mint régen. Emlékszem, kölyök koromban még büszkén viselhette a nevét.

Fátyol-vízesés

Itt elkap minket egy kis eső, ami gyorsan el is megy. Kellemes levegőt hagyott maga után.  A Gloriette-tisztás felé vezető kis út mellett igényes játszóteret építettek fából, ahol a gyermekzsivaj valahogy most elmarad.

Játszótér a gyerkőcöknek

A kisvasút állomása

Helyette hangos dörgésbe kezd az ég és jelzi az előző kis esővel még nincs vége. Hamar sikerül rábeszélnie minket, hogy a kisvasúttal menjünk vissza. A völgyben eszünk még egy-egy sült pisztrángot a másik nagy kedvencünket. Ez a helybéli fekete kövér macskának is bejön, hiszen mindkét halnak eltünteti a fejét. Ekkor az eső takarosan rázendít és elmossa további terveink. Kicsit csalódottan de a hazaút mellett döntünk.

-----

Három éve jártunk a Szalajka-völgyben, azóta sokat változott. A Fátyol-vízesésig szépen kiépítették az utat, odáig kényelmesen el tudtuk tolni a babakocsit. A Szalajka-forrásig és az Ősember barlangig már nem tudom mi a helyzet. De szerintem arrafelé is biztosan dolgoztak. Igazi családi kirándulóhely lett ez a számomra kedves kis völgy, bár szerintem eddig is az volt. Gondos kezekben van és reméljük, ez így is marad.