Levendula napok

  Ha jól emlékszem valamikor a tavalyi év elején találtam rá erre a lila virágról elnevezett fesztiválra , rendezvényre. Akkor nem tulajdonítottam neki jelentőséget. Az elmúlt napokban azonban bebizonyosodott, ezt helytelenül tettem. Év elején valahogy ismét kereszteztük egymás útját és egy kicsit elkezdtem utána keresgélni… egyre jobban megtetszett a neki helyszínül szolgáló kis községgel Tihannyal együtt. Tihany már régóta ott szerepelt a listámon a Tihanyi Bencés Apátság és a Barátlakások miatt, de valahogy eddig sosem került rá sor. Három napot tölthettünk el itt a Tihanyi-félszigeten, ahol rengeteg természeti és kulturális látnivaló van. Utólag azt is be kell látnom, hogy három nap kevés ahhoz, hogy bejárjuk azt, ami minket érdekel.

A levendula termesztése Bittera Gyula nevéhez fűződik, aki az 1920-as években Franciaországból hozott szaporító anyagot, majd a tihanyi apátságtól bérelt területen levendula ültetvényt hozott létre. Olyan sikeresen végezte munkáját, hogy a tihanyi levendula illóolaj tartalma magasabb volt, mint franciaországi levenduláé. Ez a terület /az öreg levendulás/ a kommunizmus ideje alatt azonban pusztulásnak indult. A 90-es évek körül újra indult a levendula termesztése, így minden év június és júliusa körül virágba borul Tihany környéke. Ilyenkor minden a levenduláról szól. Nem gondoltam volna, hogy ekkora tömegeket vonz ide ez az időszak. Ez nem a magányra vágyó ember ideje.

----

Dél körül érkezünk Tihanyba. A község előtt már km hosszú kocsisor áll a levendula ültetvény mellett. Fotóznak, levendulát szednek… A parkolás majdnem hogy lehetetlen, aztán valahogy mégis sikerül. Első utunk a tihanyi apátságba visz, máshova nem is vihetne.

Tihanyi Bencés Apátság

 Régi vágyam teljesül. Belül már régóta elhatározódott bennem, ha lesz fiam, ide eljövök vele.

Gyönyörű. Nem hittem volna, hogy ennyire tetszeni fog. Átjár mindent a nyugalom. Fiamnak is tetszik, ennek hangot is ad.

Gyertya gyújtás

Az apátság...

Az apátság altemplomában megnézzük I. András sírját. Ő alapította a tihanyi apátságot, melynek 1055-ben írt alapítólevelében találhatóak a magyar nyelv első összefüggő emlékei.

Megnézzük a Bencés Apátság múzeumát, amelyhez egy lépcső vezet lefelé a templomban. Megtalálható itt az apátsághoz tartozó emlékek, a régi szőlőművelés eszközei, halászati eszköz és használati tárgyak. Érdekes. Továbbhaladva Nyerges Pál a Pannon festő kiállított műveiben gyönyörködhettük.

I. András sírja

Az apátság múzeuma

Az apátság múzeuma: ékszerek, érmék, kard

Fűszertartó dobozok, csanak

Múzeum

Nyerges Pál festményei

Nyerges Pál: Önarckép

 A pénztárnál fejezzük be látogatásunkat. Az apátság mellől gyönyörű kilátás nyílik a Balatonra. A levendula szinte mindenhol megtalálható: az apátság előtt, az udvarokban, az utcákon. Bejárja egész Tihanyt az illata.

Tihanyi apátság és a levendulák

Kálvária

 Páratlan szépségű ez a kis község. A rengeteg régi építésű nádtetős házikó, a kis utcákban megbújó kisseb „vásárok” a régi magyar motívumokkal díszített ruhák, asztalterítők, agyag és cserépedények, a piros paprika hamar az idelátogatók szívébe lopják magukat.

Kislány ruha

A Belső-tóhoz indulunk ahol a Levendulaház található. Ide is benézünk. A tó partján egy nagyobbacska vásár kap helyet, ahol szintén mindenféle kézműves termék megtalálható. Persze itt is minden a levenduláról szól. Levendulaolaj, levendulaszappan, levendulás lekvár levendulás szörp, levendulás csoki, levendulás párnácskák…

Kihagytam valamit…? Ja a levendulás méz, ami tényleg finom volt! A levendulás lekvárból  nem biztos, hogy bereggeliznék. Megkóstoltuk különféle gyümölcsökkel párosítva is, hát…  Volt valamilyen Szerelem Lekvár is, az egyenesen förtelmes volt. Ha valakinek ilyen ízű a szerelem, akkor ott már komoly bajok vannak.

A levendulás szörp is érdekes, ezzel még meg lehetne barátkozni.

Aztán észrevettem valamit…. Ott ahol minden a levenduláról szól csendesen megbújt egy bicskaárus.  Egyből megismerem Tarjányi József népi iparművészt, aki a halas bicskáiról híresült el. Háromszor kapta meg eddig a Magyar Kézműves Remek díjat. Gyermekként szédelgek oda, és azt sem tudom melyik bicskáját vegyem előbb a kezembe. Régóta vágyom rá, hogy saját kezemből vizsgáljam remekműveit. (Aki szereti a hagyományos bicskákat, azoknak nem kell bemutatni Tarjányi József munkáit, de akik esetleg még nem ismernék és kíváncsiak rá, azok ide kattintva megtekinthetik: ITT

Annyi mindent szeretnék kérdezni, amikor egy ilyen mesteremberrel találkozok, de ilyenkor persze nem jut eszembe semmi.

Valahogy aztán sikerül erőt venni magamon és kis családom után indulok.

Vásár a Belső-tónál

Belső-tó

A tó és a gémeskút

Egy kicsit még sétálunk a tóparton, majd elindulunk a szállásunkra. Útközben azért még megállunk és megcsodáljuk az út menti levendulást.

Levendulás

Második nap:

Elég későn indulunk a szállásunkról.

Lányunk kérésére a Babamúzeumba megyünk elsőként.  Hangulatos kis vásár van az utcában.

Belső-tó, háttérben a Balaton és a Badacsony-hegy

Babamúzeum

Takaros kis nádtetős ház ad otthont a múzeumnak. Fotózni sajnos nem szabad, így nem készült róla kép. (Kaptam itt egy tájékoztató "füzetet" azt másolom be ide.)

1850 és 1930 között készült porcelánbabák láthatóak itt, amelyek az elmondások szerint csak a felső tízezer engedhette meg magának. Ezekkel a babákkal azonban még a gazdag gyerekek sem játszhattak. Miután megkapták az „ajándékot” már ment is a vitrinbe. Onnan csodálhatták. Pedig olyan részletességgel kidolgozták a lehetőséget egy jó játékhoz. Például egyet említsek: egy egész konyha megtalálható , szekrényekkel, asztalokkal fém fazekakkal, evőeszközökkel, tányérokkal. Persze lehet most mondani, ilyen most is van! Persze hogy van, de nem olyan minőségben, olyan részletességgel, olyan élethűen kidolgozva a megfelelő anyagok felhasználásával, ahogyan itt látható. (Hanem rózsaszín műanyagból)

Soha nem érdekeltek a babák, de örülök, hogy nem hagytuk ki ezt a Babamúzeumot. Az emeleten a különféle magyar népviseletet is bemutatják jó néhány babával. Nagyon érdekes volt.

Egy könnyű séta következik a macskaköves úton, pici fiam ugyanis nyűgösködik egy kicsit. Nem tudom mi jó van benne, de ez mindig beválik. Az ilyen zötykölődő, pattogós úton mindig elalszik. Közben lehetőségünk adódik, hogy a Balatonra is figyeljünk néha.

Itt található a Halászcéh-ház és a Parasztgazda-ház. Ez egy néprajzi bemutató, ahová szintén betérünk. Jó hűvös van ezekben a házikókban, ami jól esik a déli melegben.

Bödöncsónak

Parasztgazda-ház ...

... belülről

Tartunk egy órás pihenőt némi üdítő és kávé elfogyasztás mellett, majd indulunk az autóhoz.

Utunkba esik a skanzen étterem, ide be is lesünk.

Különféle faragások és régi használati tárgyak ezrei szolgálnak díszítésként. Hangulatos élő zene szól, nagy a nyüzsgés és minden asztal foglalt. Valamit tehát nagyon jól csinálnak. Nehezen áll tovább az ember.

Tihanyból kiérve újra megállunk a levendulásban fotózni, most nincsenek olyan sokan. Nem sokat időzünk. Indulunk a Barátlakásokhoz.  A hajóállomás közelében találunk egy ingyenes parkolót, ahol letesszük az autót. Felszereljük a gyerekhordót és indulunk is a zöld jelzésen. Kezdésként anya viszi a picúrt, majd egy kicsit később átveszem tőle. Elsőként a Ciprián-forrást érjük el, ami felfedezőjéről Ciprián apátról kapta a nevét. Sajnos nem folyt belőle semmi.

Ciprián-forrás

A forrást és a barátlakásokat már a Tihanyi Alapítólevélben is említik 1055-ben. A környéken a 13. századig orosz szerzetesek éltek, ők használták az itt lévő barátlakásokat. Innen kapták a nevüket Oroszkút (Ciprián-forrás) és Oroszkői Szent Miklós egyház (barátlakások). Barlangkápolnájuk védőszentje a hazájukban igen csak tisztelt Szent Miklós volt. Máig ismeretlen, hogy miért hagyták el végül az orosz szerzetesek a barlanglakásokat, de az őket követő szerzetesek már valószínű, hogy az omlásveszély miatt. Az omlások következtében a remetetelepből mára csak négy barlangrész maradt meg.

Barátlakás 1

Barátlakás 2

Barátlakás 3

Lassan ideje visszaindulnunk. A hajóállomásnál még sétálunk egy rövidet és készítünk néhány képet.

 Alaposan meg is éhezünk a jó balatoni levegőn. Ám egy frissen sült pizzát még sikerül beütemeznünk és ha már tele a pocak mindenkinél, miért is ne sétálnánk egy utolsót az apátságnál.

Csendélet

Másnap fáradtan kelünk. Muszáj leugrani egy kávéért. Gyors pakolás és reggeli. Úgy döntöttünk, hogy levezetésképpen csak úgy csavargunk a parton. A nap már szinte éget, így elvetettük hogy túrázzunk a picúrral. Pedig jó lett volna még megnézni az öreg levendulást, és végigjárni a Lóczy-tanösvényt, de persze mindent nem lehet. Majd máskor...
Talán jövőre...

Babakocsis kirándulás

Néha elgondolkozom azon, hogyan is kellene fokozatosan hozzászokatni kisfiamat az utazáshoz, a kirándulásokhoz, a természethez. Ahhoz hogy a világ nem csak a megszokott kis szobákból és emberekből áll, hanem a világ az ajtón túl kezdődik. Nem szeretném, ha egy otthonülő, telefont nyomkodó, játék vagy sorozatfüggő srác lenne, de annak sem örülnék, ha egy magának való, emberkerülő kisrácot nevelnénk belőle. Persze érdeklődjön azok a dolgok után, ami a saját korosztályát majd érdekli, de ne forduljon el a természettől, a hagyományoktól…

Úgy gondolom ennek legegyszerűbb módja, ha viszzük magunkkal, amikor csak tehetjük. Igaz most még nem a saját lábán, hanem a saját járgányával, a babakocsival. Úgy gondoltam első babakocsis „túránknak” legjobban a sokak által szeretett Szilvásvárad felelne meg. Itt meg-megállva jó ideig eltologathatjuk. Az út mellet patak csobog és a tavaszi madár dalt néha csak a kisvasút hangos füttyentése töri meg.

-----

Későn indultunk és későn is érkeztünk…

Így talán még sosem tököltük el az időt, pedig még pakolászni sem kellett. Az eső áztatta Szalajka-völgyben alig vártam, hogy beizzítsam a babakocsit és nekifeszüljünk sétautunknak.

Pici fiam a kocsi mélyéből pislog rám miközben kis plédjét gyürkölészi, majd elhagyva a bazársort a fölénknyúló virágzó gesztenyefákban gyönyörködik.

Gesztenyefák oltalmában

A gesztenyefa virága

A megszokott kis kövesúton haladunk, de ahol tudunk, persze letérünk a patakparthoz. Elérjük a vadaskertet, ahol kis családunk két hölgyeménye egy kis friss zölddel eteti meg a szarvasokat. Én addig a babakocsira felügyelve egy gyönyörű szép énekes rigót próbálok lencsevégre kapni, aki persze nem hagyja magát. Métereken keresztül a bolondját járatja velem: A közelébe enged, megvárja még odakúszok a babakocsival, addig persze modellt áll zsákmányával és amikor megnyomnám a gombot továbbszalad. Ezt megcsinálja velem vagy háromszor, majd hangosan kacagva továbbrepül. Eltelik még néhány perc, már majdnem tovább indulunk, amikor szemem sarkából megint észre veszem. Pont az egyik kis fatákolmányhoz röppen, és valamit nagyon sunyizik… Persze én is oda somfordálok, amikor továbbrepül és felfedezem elrejtett kis otthonát. Csend van, nem látok bele, mert magasan van. A gépet óvatosan felemelve próbálok képet készíteni. Úgy-ahogy sikerül is. No nem a WWF fotóalbumába való, de sikerült. Így én is szemügyre vehetem az ő kis családját.

Rigó gyerekek

Néhány pillanatot töltök csak itt, nem szeretném őket megzavarni, de az sem volna jobb, ha más is észrevenné, hogy miben mesterkedek. Továbbindulunk… A Nagy-tónál elkészítjük szokásos családi fotónkat, és már száguldunk is a halfüstölőig. 

Csend és nyugalom...

Itt nekiugrunk egy füstölt pisztrángnak, amit seperc alatt el is tüntettünk.

 

Az egyik kedvencünk a füstölt pisztráng

Innentől a további útszakasz szépen ki lett építve. Jó minőségű köves utat építettek, fakorlátokkal. Kellemes látványt nyújt.

A Szikla-forrásnál...

Kényelmesen...

Lassan „csordogálunk” felfelé. Megérkezünk a szabadtéri Erdei Múzeumhoz, majd Fátyol-vízeséshez. Sajnos már régóta nincs annyi vízhozama, mint régen. Emlékszem, kölyök koromban még büszkén viselhette a nevét.

Fátyol-vízesés

Itt elkap minket egy kis eső, ami gyorsan el is megy. Kellemes levegőt hagyott maga után.  A Gloriette-tisztás felé vezető kis út mellett igényes játszóteret építettek fából, ahol a gyermekzsivaj valahogy most elmarad.

Játszótér a gyerkőcöknek

A kisvasút állomása

Helyette hangos dörgésbe kezd az ég és jelzi az előző kis esővel még nincs vége. Hamar sikerül rábeszélnie minket, hogy a kisvasúttal menjünk vissza. A völgyben eszünk még egy-egy sült pisztrángot a másik nagy kedvencünket. Ez a helybéli fekete kövér macskának is bejön, hiszen mindkét halnak eltünteti a fejét. Ekkor az eső takarosan rázendít és elmossa további terveink. Kicsit csalódottan de a hazaút mellett döntünk.

-----

Három éve jártunk a Szalajka-völgyben, azóta sokat változott. A Fátyol-vízesésig szépen kiépítették az utat, odáig kényelmesen el tudtuk tolni a babakocsit. A Szalajka-forrásig és az Ősember barlangig már nem tudom mi a helyzet. De szerintem arrafelé is biztosan dolgoztak. Igazi családi kirándulóhely lett ez a számomra kedves kis völgy, bár szerintem eddig is az volt. Gondos kezekben van és reméljük, ez így is marad.