Ha március 15, akkor Népek Tavasza teljesítménytúra. Legalábbis évekig így volt. Aztán történt valami. Elvesztette a varázsát, vagy az egyre több résztvevő.... nem tudom. De néhány év kimaradt. Olyan évnyitó túra volta ez nekünk a teljesítménytúrák között. Legelőször 2001-ben voltam, azóta az útvonal jelentősen megváltozott.
A Népek Tavasza teljesítménytúrával a B.-A-.Z. Megyei Természetjáró Szövetség az 1848-49-es forradalom és szabadságharcnak állít emléket minden èv március 15-èn. Az évek során egyre többen vettek részt ezen a rendezvényen, iskolások, felnőttek, családok egyaránt. Most csak előnevezéssel és korlátozott létszámmal (300 fő) lehetett indulni a 18. alkalommal megrendezett túrán. Hát most újra beneveztünk a 15 Km-es szakaszra. Ez a Királyasztaltól indul, majd Szeleta-tető, Lencsés-nyereg, Csókás, Válint-kereszt, Örvény-kő, Köpüs-nyereg, Szentlélek, Szentlélek-völgy érintésével érkezünk Garadnára a célállomásra.
Nem terveztük sietősre hiszen régóta nem túráztunk. Pici fiamat is vittük magunkkal, aki nagyon jól viselte az utat. Néhány képet is készítettünk:
 |
Meredek kezdet |
 |
Orvosi tüdőfű |
 |
Csúcson |
 |
Húsos som virága |
 |
Ott még van egy kis hó |
 |
Martilapu |
 |
Apa és fia |
 |
Apa nézd egy hóvirág! |
 |
Hóvirág |
 |
"A magam útját járom" |
 |
Tavaszi csillagvirág |
 |
Orvosi tüdőfű még egyszer |
 |
Örvény-kő |
 |
Elhagyatottan... |
 |
Hogy is van ez? |
 |
Szentlélek-völgy |
 |
Már nincs sok hátra! |
 |
Garadna: A cél |
 |
Vége |
|
Hát jól elfáradtunk az biztos! Az utóbbi időben eltunyult városi testünk megérezte ezt a kis túrát. A út elején csak sodródtunk a "tömeggel", aztán inkább lemaradtunk egy kicsit. Így mindjárt jobb lett. Tudom, tudom...! Miért megy egy olyan ember teljesítménytúrára, aki kerülné a tömeget? Mert jó! Pici fiam édesanyja hátán aludt és nem szerettük volna, ha minden vidám kiabálásra és kacagásra felébredjen. Aludjon ha álmos és ha kipihente magát akkor jöhet a kaland! Összességében jó volt ez a kis túra, tetszik az új útvonal. A célban még mindig barátságosak, figyelmesek. Meglátjuk mi lesz jövőre.