Őszi Cserehát

  Végre hétvége, és a szabadnapok is szombat vasárnapra esnek. Műszakban dolgozó ember hirtelen azt sem tudja, mit tegyen,  otthon pihenjen és élvezze a jó meleg szobában a család nyüzsgését megnézve egy-egy filmet, vagy bakancsot húzzon és útnak induljon a közeli hegyekbe a nyirkos őszi hétvégén. Mindkettő nagyon csábító. Mi mégis az utóbbit választottuk. Jó ideje terveztük már, hogy visszatérünk Boldogkőváraljára és folytatjuk a kéktúrát a Csereháton keresztül. A közlekedés nehézségeit végül is sikerül legyőznünk és megérkezünk kiinduló pontunkra. A már ismert kövesúton érkezünk meg a vasútállomásra, ahol beszerezzük első pecsétünket. Innen egy „egyenes” útszakasz vezet a szántóföldön keresztül Hernádcécére. Néhányszor még visszatekintünk a szürke ködtakaró mögé bújt várra, s közben vadul próbálunk megszabadulni a bakancsra tapadt sártól. Sikerül meg nem is, hiszen hiába szedjük le, néhány lépés után újra hatalmas mennyiségű sár rakódik a bakancsra. Hát így haladunk meg-megállva… 

Háttérben a vár

Az út Gibárt felé

  Hernádcécén egy kis kitérővel az Aba vendégháznál szerezzük be második pecsétünket a másik, ugyanis olvashatatlan állapotú. Hernádcéce és Gibárt közötti 5- Km-es útszakasz könnyű terep, haladni jól lehet és a sár sem ragad annyira. Megérkezünk Gibártra, átkelünk a Hernád hídján, majd egy balos kitérővel a vízerőműhöz jutunk. Ez hazánk első váltóáramot termelő vízerőműve, amely ma is működő ipari műemlék. 1903-ban helyezték üzembe és fő darabjait a mai napig nem kellett cserélni. Előzetes egyeztetéssel egyébként látogatható. Csengetésünkre a barátságos gépész már hozza is a bélyegzőt. Pecsételünk és indulunk.

A gibárti vízerőmű

  A főútvonal mellet haladó bicikli úton (vagyis a Rákóczi kerékpáros túraútvonalon) érkezünk Encsre. Mély nyomot nem hagyott bennünk ez a kis város, de nem is volt időnk az ismerkedésre. Éppen Abaújdevecsert hagyjuk el, amikor ránk sötétedik, ráadásul pont akkor. amikor ismét a ragacsos sárban kell gyalogolnunk. Így hát nem marad más hátra lámpa, tájoló elő, irányszög mérés és lépés számolás (én legalábbis így szoktam). Hát így „haladunk”…

A sötétben közben elvonul mellettünk egy hatalmas tehéncsorda és egy kicsit irigykedve nézünk utánuk, hogy ők már nem sokára otthon vannak. Lassan de biztosan azért mi is megérkezünk Fancsalra. Egy gyors pecsételés és irány a szállás. Szállásunk Papp Sándornál volt, aki kedves feleségével együtt tényleg tudják, hogy mi az a vendég szeretet. Ittunk egy kis csalános pálinkát, szilva pálinkát és a vacsora után egy pohár bort is elfogyasztottunk a kisméretű borospincében. A vacsora bab gulyás volt, ami aztán tényleg tele volt minden földi jóval, amiről egy éhes vándor csak álmodhat. Így hát jó hangulattal és teli bendővel tértünk nyugovóra.

A korai kelés ellenére nem sikerült a korai indulás. Talán a jó meleg szoba tehet róla. Kedves szállásadóink egy pohár meleg teával búcsúztatnak mielőtt útnak indulunk. Az idő tegnap óta nem sokat változott. Ugyanolyan borongós, ködös és hűvös volt. Fancsal határában a hét végi házak között felfedezünk egy eső beállót asztallal és paddal. Nem is kívánhattunk volna többet egy kis reggeli szalonnázáshoz.

Az idő mit sem változott

  Egy óra múlva érjük el Baktakéket, ahol a Kocsma ABC-ben való pecsételés után Abaújszolnoknak vettük az irányt. Enyhe emelkedő és dagonya, de elérjük Abaújszolnok határát. Két apró gyermek már messziről kiabál nekünk, hogy arra van a pecsét, majd szélsebesen szaladnak érte és hozzák el nekünk. Néhány szót váltunk a gazdával is, aki szűkszavúan mesél a busszal és autóval érkező kéktúrázókról. Ellát minket néhány jó tanáccsal az előttünk álló útszakaszról, majd búcsúzunk és újra a sarat tapossuk felfelé.

Baktakék Görög katolikus temploma

Abaújszolnokra vezető út

Dimbes-dombos őszi Cserehát

 Átkelünk a Szőlő-hegyen és máris Nyésta község szűk kis utcáján találjuk magunkat, amelyet pár száz méter után egy balos kanyarral el is hagyunk. Itt sikerül elnéznünk az utat, de szerencsére hamar kiderül. A jelzések hiányosak és nem egyértelműek, az utat pedig benőtte a növényzet. De a lényeg, hogy meg lehet találni a helyes irányt egy kis odafigyeléssel. Az utolsó kilométer még tartogat nekünk egy igazi varacskos dagonyázást még mielőtt elérjük Felsővadászt, aminek templom tornya már messziről látszik.

"hálás" kis terep 

Felsővadász

  Megérkezünk és a Kossuth utca 4 szám alatt beszerezzük utolsó pecsétünket. Így hát nem maradt hátra más, minthogy valahogy hazavergődjünk. Másfél óra vacogás után a busz meg is érkezik a menetrend szerint és kezdetét veszi a nem egészen döccenőmentes hazafelé vezető út.

Őszi-kék a Zemplénben

  Ébresztő! A sötétben tapogatva nyomom ki a telefont, amely már harmadjára csörög. Nem igazán frissen súgom oda a kedvesemnek: Menni kell! Ő fél kézzel eltol majd egy földön kívüli hang hagyja el a torkát és átfordul a másik oldalára. Gyors reggeli készítés, majd csomagolás és már a buszon ülve gondolkozunk azon vajon mit felejthettünk el a tegnap esti pakolásnál. A Tokaj IC 1 óra alatt elrepített Szerencsre, majd onnan vonatpótlóval mentünk Sátoraljaújhelyre. Az útvonal az országos kéktúra 26-os számú szakasza, ami Sátoraljaújhelytől Boldogkőváraljáig tart. Három kényelmes napot szántunk az 57 Km megtételére.

 Első pecsétet a vasútállomáson szereztük be. A K+ jelzésen hagytuk el a várost, amely a Bányi nyereghez vezetett minket. Ez a kis reggeli emelkedő már ismerős volt a számunkra hiszen két évvel ezelőtt itt kezdtük el az országos kéktúrát s jártuk végig a Sátoraljaújhelytől Hollóházáig tartó útvonalat. A kék jelzésre térve viszonylag hamar értük el a Rákóczi-fát. Rákóczi fával az országban több helyen is találkozhatunk. A népi hagyomány szerint eme tekintélyes kort megélt fák alatt pihent meg, vagy kötötte ki a lovát a fejedelem.

 Körülbelül egy óra múlva értük el utunk második bélyegzőhelyét: Cirkáló tanyát. A kéktúra folyamán eddig érintett bélyegzőhelyek közül nekem ez tetszett a legjobban. Igazi kis tanyavilág volt. Kecskék, kutyák és egy gyönyörű cica nyüzsgött körülöttünk. A gazdával beszélve kiderült, hogy van még egy öszvére és más jószága is. A cicus igazi kis bolhazsáknak bizonyult így hát a gyors simogatás után gyors távozás következett.

Cirkálótanya

 Fél négy körül érkeztünk Makkoshotykára ahol a Hársfa kocsmában be is szereztük aznapi utolsó pecsétünket. Itt elfogyasztottuk jól megérdemelt kis italunkat a centes Vilmos körtét, a sört és a gyümölcslét. Szállásunk az országos hírű Vilma néninél volt, akinek vendégszeretetéről és odaadásáról sok vendéglátó példát vehetne. Megbeszéltük amit meg kellet, majd elfogyasztottuk a finom vacsorát amivel Vilma néni várt minket. Este egy kis térképbújás, taktikai tanács a holnapi útról, majd fürdés és alvás.

  Reggel 6 óra. Ébreszt a telefon és 6:15 - kor már sikerül is kiugrani az ágyból. 7 óra körül búcsúzkodunk és már indulunk is. Betérünk a helyi boltba, költünk egy kis aprópénzt és nyomás. Ismét egy meredek emelkedővel kezdünk, ami nem is jön rosszul ezen a vacogós reggelen. Alaposan be is melegedünk és csak úgy faljuk a kilométereket a gyönyörű őszi tájban. Nem tudunk betelni a látvánnyal. Csodálatos ahogy körülvesz ez a sok szín és hogy részei lehetünk mindennek. Nyomkodom is a fényképezőgépet, ami jelzi már, hogy elég volt és lassan lemerül. Elhagyjuk a Zsidó-rétet és a Kecske-hát fenyvesében az út szélén megreggelizünk. Elérjük az Eszkála erdészházat, pecsételünk és indulunk. Itt már megjelenek a bükk fák is. Tovább haladunk és elérjük a Mlaka-rétet, ahol az utat már nyírfák kísérik.

Zsidó-rét

Őszi bükkös

Kicsit később a festői környezetben előtűnik egy faház. Gyönyörű látványt nyújtott, ahogy ott állt a fehértörzsű elsárgult nyírfák között. 

Erdészház a nyírfák között

El is kezdtük szorgalmasan keresgélni a bélyegzőt és beletelt néhány percbe mire rájöttünk, hogy ez nem az a vadászház amit mi keresünk. Az Istvánkúti vadászház pár száz méterrel fentebb van. Itt találkoztunk néhány túratárssal, akik szintén a kéktúra útvonalán haladtak, csak ők az ellenkező irányból érkeztek. Váltottunk pár szót, majd mindenki ment a maga útján. Lassan elhagytuk a Pengő-kői utat, a Puskás-patak völgyét és délután 5 óra körül megérkeztünk Regécre. A Veronika panziónál beszereztük a pecsétet, ami a megszokott kék-fehér ládika helyett egy faragott faházban volt elhelyezve. Gondoltuk, hogy kizárólag a jó alvás érdekében bevágjuk a jól megérdemelt kis italunkat, de a kocsmát már nem találtuk meg. A keresést hamar feladtuk, hiszen alig vártuk, hogy megérkezzünk a szállásunkra. Vacsora, fürdés, egy rövid kártyacsata és alvás.

  6:15 a telefon harmadjára csörög. Dühösen kinyomom, majd elégedetten fordulok a másik oldalamra. Aludnánk még, de menni kell. A szobában hideg van, ami tovább készteti az embert az indulásra. Ígértek valami fűtést, de igazság szerint az elmaradt. 7:15 körül már a helyi kisboltban vagyunk, némi élelmet és vizet veszünk, majd irány a vár. Utunk a már megszokott kaptatóval indul, de mindezért kárpótol az őszi erdő látványa. A meredek piros romjelzés felől érjük el a várat. Levegő után kapkodva olvassuk el a vár történelmét ami egy bódé falára van írva. Szerintem megérdemelt volna egy szokványos tájékoztató táblát, amivel számos helyen lehet találkozni. Mindegy...

Mire megreggelizünk megérkezik a portás, aki kinyitja a kaput és már miénk is a vár. Bejárjuk minden zegzugát jobbról és balról, de a legmagasabb csúcsát utoljára hagyjuk. Gyönyörű innen a kilátás a környező hegyekre és a várromra.

Kilátás a várból

A legmagasabb pontról

 Nagyon nem akarunk innen elindulni, de az idő szorít. El kell, hogy érjük a Boldogkőváraljáról induló 16:57 - es vonatot. Lassan elhagyjuk Mogyoroskát és beérünk az Arka-patak völgyébe. 

Arka-patak völgye

A jelzések jók, a terep sem nehéz, mégsem tudunk olyan tempóban haladni amilyenben kellene. Hogyan is tudnánk, hiszen ki akar egy ilyen szép őszi völgyön csak úgy keresztül szaladni. Megérkezünk Arkára, de ezt a csendes kis községet percek alatt elhagyjuk. Innen aszfaltút vezet tovább. Körülbelül 2 Km után megérkezünk Boldogkőváraljára és feltűnik a község fölé emelkedő andezittufa hegyre épült vár. 

Boldogkő vára

  A kék romjelzésen haladva hódítjuk meg a várat, ami a tűző napsütésben és a meredek lejtőn igen tökös feladatnak bizonyul. Messziről jóval nagyobbnak tűnt a vár, a falakon belül pedig olyan kicsinek. De szép és ez a legfontosabb. Sétálgatunk mint az első randinkon, megnézzük a szobor kiállítást, és a harcoló ólomkatonákat akik éppen a muhi csatát vívják. Hát igen....! Nagyon nem akarunk hazamenni.

A várban

                                     

 Fáradtan, egy kicsit szomorúan, mégis elégedetten pillantunk vissza a várra, ahogy a vasútállomás felé haladunk, hiszen sikerült végigjárni és befejezni a Zemplén kéktúra útvonalát.

Búcsúzunk...