Túrázásaink,
csavargásaink során már biztosan sokunknak eszébe jutott mit is tennénk,
illetve mit tehetnénk egy esetlegesen bekövetkezett baj, baleset esetén.
Ilyenkor az elszenvedett sérülés jellege foglya meghatározni, hogy tudjuk e
folytatni az utat vagy nem. Kis hazánkban 1 napi járóföldre biztosan találunk
valamiféle segítséget, de egy nagyobb méretű idegen ország kevésbé lakott
területén akár ez napokba is beletelhet. Azonban ha egyedül vagyunk és nincs ki
segítségért menjen ... ,akkor kezdődik csak az igazi baj. Ez is előfordulhat,
hiszen nem minden túratársunk szereti a nyüzsgő társaságot. A nagy kiterjedésű
hegyvidék vagy erdőség esetén pedig a legvagányabb mobiltelefonunk is cserbenhagyhat,
ha nincs térerő. Ilyenkor a túránk szervezése során tett biztonsági
előintézkedéseinkben bízhatunk. Például, otthon mindig legyen legalább egy
személy (de jobb, ha kettő), akivel ismertessük az útvonalat, a körülbelüli
táborhelyünket, vagy a szállásunk helyét napra pontosan. Ha lehetőségünk van,
rá tartsuk velük a kapcsolatot, hogy nyomon követhessenek minket. Ha nem
jelentkezünk és ők sem érnek el minket napokon keresztül, akkor tudják, hogy
valami nincs rendjén és meg kell tenniük a kellő intézkedéseket. Persze amikor
elhagyatott vidékre megyünk a legjobb, ha azt nem egyedül tesszük. Ha
sérüléseinkből adódóan helyhez vagyunk kötve, még nem kell tétlenül a
segítségre várni és abban reménykedni, hogy valakinek végre feltűnjön a
hiányunk, hanem magunk is tehetünk bizonyos lépéseket megmenekülésünk
érdekében. Próbálkozhatunk a kapcsolat felvétellel, amely történhet optikai
(pl. fényjelzés tükörrel vagy lámpával, füst vagy tűz), akusztikai (pl.:
füttyjel, síp, kiabálás) úton. Ezeket akkor alkalmazhatjuk, ha látó vagy
hallótávolságban más emberek is tartózkodhatnak és nincs térerő. A legjobb
eset, ha van térerő és technikai úton (pl.: telefonon, rádión) kérhetünk
segítséget. Mindegyiknek megvan a maga hátránya. Az időjárás pl.: eső, havazás,
szélvihar, az erdő, vagy a domborzati felszín csak néhányat említve mind
befolyásolja ezeknek az eszközöknek a hatékonyságát. Ha egy kicsit
felkészültebbek vagyunk, akkor a felszerelésünk között már ott lapul egy
jelzőtükör, de helyette jó a tükrös tájoló is, amely amúgy is egy nélkülözhetetlen
eszköz útjaink során, illetve a jelzősíp. A sípot kis méretéből adódóan bárhol
hordhatjuk a lényeg az hogy velünk legyen. Ha nincs sípunk, akkor sincs túl
nagy baj hiszen az erdő mindent biztosít ami az előállításához szükséges. Egy
éles bicska pedig biztos van nálunk. Persze ha sérülten ott fekszünk az erdő
közepén .... nem biztos, hogy erre alkalmas fák vesznek majd körül és képesek leszünk rá, hogy egy sípot
faragjunk. Ezért jobb, ha már az indulás előtt beszerezzük, vagy elkészítjük
fülsüketítő kis útitársunkat és reménykedünk abban, hogy soha nem kell majd
használnunk erre a célra.
Így hát
végre eljutottunk a bejegyzés címéhez.
-
Egy
egyszerű sípkészítést szeretnék bemutatni, amelyet aztán fantáziánk és
kézügyességünkre bízva tetszőlegesen díszíthetünk. Az így készített sípot talán
majd kevésbé felejtjük otthon és büszkén hordozzuk majd útjaink során.
 |
| A síp részei |
Sípot
bármelyik üreges, vagy szivacsos belsejű növényből el lehet készíteni. Ez
legtöbbször nád, bodza, bálványfa, de akár egy műanyag csőből is elő tudjuk
állítani.
Én egy kb.
5 cm-es bálványfát használtam. Egy vékony ág segítségével eltávolítom a
szivacsos belét, és alaposan kitisztítom a belsejét.
Egy fültisztító segítségével és epoxi-val vagy
egy kis lakkal kezelem a belsejét, hogy időt álló darab legyen. Az egyik végén
egy ujjhegynyi távolságra (1-1,5 cm ) egy ék alakú bemetszést vágok. Ez lesz a
síp szélhasító nyílása. A szélhasító nyílással ellátott végébe faragom majd a
sípdugót, melynek egyik „oldalát” ellapítom. Ezzel hozom létre a befúvónyílást amely,
kb. 2 mm .
A síp
másik végét lezárom (ragasztom) egy darabka fával és egybecsiszolom őket. A
záródugót elláttam egy kis réz dróttal, hogy fel lehessen fűzni egy madzagra.
Így akár a nyakunkban is hordhatjuk. A sípdugót nem ragasztom be mindaddig,
amíg be nem hangolom a sípot. Ezt a dugó ki-be tologatásával tudjuk elvégezni.
Úgy kell behangolnunk, hogy az egy gyenge fújásra is tisztán szóljon. Ha ez megtörtént bejelölöm a dugón.
 |
| Összeállításra készen |
Ezután
beragasztom és a száradás után méretre vágom, majd a fújandó végéből faragok
egy kicsit.
 |
| A beragasztott sípdugó |
Szerintem
így sokkal „kényelmesebb” ha lehet ilyet mondani. Sípunkat díszíthetjük
faragásokkal vagy különféle minták égetésével. Ezek után egy kis lakkal
kívülről kezelem.
 |
| Útra készen |
Végül:
A nemzetközileg elfogadott egységes hegyi vészjelzés, az egy perc alatt hat
jelzés (pl. kiáltás, fütty, vagy fényjel), majd egy perc szünet. A szünet után
pedig ismét hat jelzés. Ezzel jelezzük, hogy bajba kerültünk. A válasz egy perc
alatt három jelzés (pl. kiáltás, fütty, vagy fényjel), és kb. egy perc szünet.
Ha ilyen segélykérő jelet hallunk, csak akkor adjunk rá választ, ha biztosan
elindulunk segíteni. Ha nem tudunk segíteni, de tudjuk továbbítani pl.
telefonon, vagy a közelben tudunk segítséget kérni, akkor tegyük meg. Hiszen mi
is kerülhetünk még bajba.
