Síp készítése

Túrázásaink, csavargásaink során már biztosan sokunknak eszébe jutott mit is tennénk, illetve mit tehetnénk egy esetlegesen bekövetkezett baj, baleset esetén. Ilyenkor az elszenvedett sérülés jellege foglya meghatározni, hogy tudjuk e folytatni az utat vagy nem. Kis hazánkban 1 napi járóföldre biztosan találunk valamiféle segítséget, de egy nagyobb méretű idegen ország kevésbé lakott területén akár ez napokba is beletelhet. Azonban ha egyedül vagyunk és nincs ki segítségért menjen ... ,akkor kezdődik csak az igazi baj. Ez is előfordulhat, hiszen nem minden túratársunk szereti a nyüzsgő társaságot. A nagy kiterjedésű hegyvidék vagy erdőség esetén pedig a legvagányabb mobiltelefonunk is cserbenhagyhat, ha nincs térerő. Ilyenkor a túránk szervezése során tett biztonsági előintézkedéseinkben bízhatunk. Például, otthon mindig legyen legalább egy személy (de jobb, ha kettő), akivel ismertessük az útvonalat, a körülbelüli táborhelyünket, vagy a szállásunk helyét napra pontosan. Ha lehetőségünk van, rá tartsuk velük a kapcsolatot, hogy nyomon követhessenek minket. Ha nem jelentkezünk és ők sem érnek el minket napokon keresztül, akkor tudják, hogy valami nincs rendjén és meg kell tenniük a kellő intézkedéseket. Persze amikor elhagyatott vidékre megyünk a legjobb, ha azt nem egyedül tesszük. Ha sérüléseinkből adódóan helyhez vagyunk kötve, még nem kell tétlenül a segítségre várni és abban reménykedni, hogy valakinek végre feltűnjön a hiányunk, hanem magunk is tehetünk bizonyos lépéseket megmenekülésünk érdekében. Próbálkozhatunk a kapcsolat felvétellel, amely történhet optikai (pl. fényjelzés tükörrel vagy lámpával, füst vagy tűz), akusztikai (pl.: füttyjel, síp, kiabálás) úton. Ezeket akkor alkalmazhatjuk, ha látó vagy hallótávolságban más emberek is tartózkodhatnak és nincs térerő. A legjobb eset, ha van térerő és technikai úton (pl.: telefonon, rádión) kérhetünk segítséget. Mindegyiknek megvan a maga hátránya. Az időjárás pl.: eső, havazás, szélvihar, az erdő, vagy a domborzati felszín csak néhányat említve mind befolyásolja ezeknek az eszközöknek a hatékonyságát. Ha egy kicsit felkészültebbek vagyunk, akkor a felszerelésünk között már ott lapul egy jelzőtükör, de helyette jó a tükrös tájoló is, amely amúgy is egy nélkülözhetetlen eszköz útjaink során, illetve a jelzősíp. A sípot kis méretéből adódóan bárhol hordhatjuk a lényeg az hogy velünk legyen. Ha nincs sípunk, akkor sincs túl nagy baj hiszen az erdő mindent biztosít ami az előállításához szükséges. Egy éles bicska pedig biztos van nálunk. Persze ha sérülten ott fekszünk az erdő közepén .... nem biztos, hogy erre alkalmas fák vesznek majd körül és képesek leszünk rá, hogy egy sípot faragjunk. Ezért jobb, ha már az indulás előtt beszerezzük, vagy elkészítjük fülsüketítő kis útitársunkat és reménykedünk abban, hogy soha nem kell majd használnunk erre a célra.

Így hát végre eljutottunk a bejegyzés címéhez.

-

Egy egyszerű sípkészítést szeretnék bemutatni, amelyet aztán fantáziánk és kézügyességünkre bízva tetszőlegesen díszíthetünk. Az így készített sípot talán majd kevésbé felejtjük otthon és büszkén hordozzuk majd útjaink során.

A síp részei

Sípot bármelyik üreges, vagy szivacsos belsejű növényből el lehet készíteni. Ez legtöbbször nád, bodza, bálványfa, de akár egy műanyag csőből is elő tudjuk állítani. 

Én egy kb. 5 cm-es bálványfát használtam. Egy vékony ág segítségével eltávolítom a szivacsos belét, és alaposan kitisztítom a belsejét.

 Egy fültisztító segítségével és epoxi-val vagy egy kis lakkal kezelem a belsejét, hogy időt álló darab legyen. Az egyik végén egy ujjhegynyi távolságra (1-1,5 cm ) egy ék alakú bemetszést vágok. Ez lesz a síp szélhasító nyílása. A szélhasító nyílással ellátott végébe faragom majd a sípdugót, melynek egyik „oldalát” ellapítom. Ezzel hozom létre a befúvónyílást amely, kb. 2 mm.

A síp másik végét lezárom (ragasztom) egy darabka fával és egybecsiszolom őket. A záródugót elláttam egy kis réz dróttal, hogy fel lehessen fűzni egy madzagra. Így akár a nyakunkban is hordhatjuk. A sípdugót nem ragasztom be mindaddig, amíg be nem hangolom a sípot. Ezt a dugó ki-be tologatásával tudjuk elvégezni. Úgy kell behangolnunk, hogy az egy gyenge fújásra is tisztán szóljon. Ha ez megtörtént bejelölöm a dugón.

Összeállításra készen

Ezután beragasztom és a száradás után méretre vágom, majd a fújandó végéből faragok egy kicsit.

A beragasztott sípdugó

Szerintem így sokkal „kényelmesebb” ha lehet ilyet mondani. Sípunkat díszíthetjük faragásokkal vagy különféle minták égetésével. Ezek után egy kis lakkal kívülről kezelem.

Útra készen

Végül: A nemzetközileg elfogadott egységes hegyi vészjelzés, az egy perc alatt hat jelzés (pl. kiáltás, fütty, vagy fényjel), majd egy perc szünet. A szünet után pedig ismét hat jelzés. Ezzel jelezzük, hogy bajba kerültünk. A válasz egy perc alatt három jelzés (pl. kiáltás, fütty, vagy fényjel), és kb. egy perc szünet. Ha ilyen segélykérő jelet hallunk, csak akkor adjunk rá választ, ha biztosan elindulunk segíteni. Ha nem tudunk segíteni, de tudjuk továbbítani pl. telefonon, vagy a közelben tudunk segítséget kérni, akkor tegyük meg. Hiszen mi is kerülhetünk még bajba.