Oldalak

erdeicsavargo@gmail.com

Translate

2014. november 9., vasárnap

Autós túra

 

   Az iskolákban elérkezett az őszi szünet, és mivel ez egy jó alkalom, hogy a családot összepakoljuk néhány "könnyű" csomaggal egy kis kirándulásra, úgy döntöttünk élünk vele. Nógrád megyét céloztuk meg, amely történelmi, természeti értékekben igen gazdag. Egy ideje jegyzetelek erről a vidékről ami mostanra érett megvalósításra. Persze belefért volna még néhány dolog, de a négy nap alatt így sem sikerült végigjárni a tervezett listát.
---
  Első állomásunk Ipolytarnóc. Ez a kis község közvetlenül a Magyar-Szlovák határ mentén helyezkedik el és a közelben feltárt, felszínre került őskori leletekről (őskori állatok, növények, cápák megkövesült nyomairól) híresült el.Az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület 1995-ben az összeurópai természeti örökség részévé vált, és Európa Diplomát kapott. A terület a lehető legjobb helyre a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kezébe került. Az itteni leletek egy ősi katasztrófának, egy vulkánkitörésnek köszönhetik a fennmaradásukat. Túravezetőnk a Borókás Árok Geológia Tanösvényen vezetett végig, amely minden lényeges kiállítást és leletet érintett.

Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület
A tanösvény kapuja
Borókás árok
 Rendkívül érdekesek ezek a nyomok. Vezetőnk minden apró nyomra felhívja figyelmünket és olyan részletességgel ábrázolja az akkori élet minden mozzanatát, hogy az ember már maga előtt látja ennek az eltűnt világnak egy napját.

Megkövesedett lábnyom (oroszlán)
Megkövesedett lábnyom (orrszarvú)
Megkövesült állati nyomok
Megkövesedett fa
A kicsivel több mint egyórás túránk végén egy rövidke 3D filmben is részünk volt. A mozi után betérünk a Miocén Erdőbe. Ez egy gyönyörűen rendezett és ápolt park, különféle csodálatos növénnyel, ősi állatmakettel és egy halastóval.

Miocén erdő
Miocén erdő
A területen minden látogató megtalálja a számára megfelelő tanösvényt. (Geológiai tanösvény, Kőzetparki ösvény, Biológiai ösvény, Lombkorona sétány, csakhogy néhányat említsek) Egy egész napot is el lehetne itt időzni. Nekünk viszont most jelez a gyomrunk, hogy valami táplálék után kellene néznünk. A helyi büfét válasszuk.... Bár ne tettük volna.
Elidőzünk még a külső játszótéren, hintázunk szétnézünk, majd útnak indulunk szállásunk felé.


  Másnap későn kelünk. Kapkodva próbáljuk behozni lemaradásunkat, aminek meg is lett az eredménye. A szomszédos Nógrádszakálon derül ki, hogy a szálláson hagytuk a gyerekhordót. Irány vissza! Így mára ugrott a Páris-patak völgye. Nyomás a Somoskői várhoz. Meredek és keskeny autóút vezet fel a vár parkolójába, amely közvetlenül a vár lábánál található. A Somoskői vár Szlovákia területén helyezkedik el, de szabadon látogatható. Egy könnyű séta és a várban vagyunk. Innen ellátni egészen a Magas Tátráig, délen pedig Salgó vára magasodik. Gyönyörű a kilátás a környező hegyekre. A vártól nem messze található a bazaltömlés és a Petőfi kunyhó ( amely a költő 1845-ös itt jártának emlékét őrzi). Nem hagyjuk ki őket.

Somoskő vára
A toronyban
A toronyból
Bástya
Torony
Ellátni egészen a Tátráig
Tátra
Somoskői panoráma
Balra a háttérben Salgó vára magasodik
Bazaltömlés
Somoskő vára
Messziről már hívogat Salgó vára, ideje tehát indulni. A két település igen közel van egymáshoz érdemes mindkettőt felkeresni. Jóleső kis emelkedő vezet a várhoz a vegyes erdőn keresztül. Nem kell nagy távot megtenni. A csúcson azonban nem lehet betelni a látvánnyal  amit a környező hegyek nyújtanak. Látjuk Somoskő várát ahonnan indultunk, mögötte szigorúan ott feszít a Magas Tátra a havas csúcsaival és persze a szívet melengető hazai őszi táj.

Pihenőhely Salgó vára felé
Útban...
Salgó vára
Kilátás a Salgó várból
Kilátás a Somoskői várra és a Tátrára
Ebéd
Kedvesem kérésére délnek indulunk, hogy megmásszuk Boszorkány-kő 571m magas sziklás csúcsát. A nedves, sáros, meredek sziklákon nehézkes a járás. Meredek falai kellő óvatosságra intik az embert. A hagyomány szerint lapos kövein boszorkányok táncoltak. Egy másik monda szerint ezen a helyen szabadultak meg a boszorkánysággal vádolt asszonyoktól. Bármelyikkel is szimpatizálunk egy biztos...
Egy kicsit jó itt megállni, körbenézni, csendben megpihenni... Átélni minden szívdobbanást és érezni ahogy megérint a táj lelke...

Salgó vára a Boszorkány-kőről
Boszorkánykő és a kilátás
Hazafelé

A harmadik napra a Páris-patak völgyét és szomorú sorsú Drégely várát terveztük. Páris-patak völgye ezen a napon is kimaradt, ugyanis a jelzett útvonal egyik végén egy hatalmas gödröt ástak munkagéppel. Körülbelül egy 4 méter mélyet, amely az erdei út teljes szélességét lefedte. Egyik oldalt egy nagyon meredek lejtő másik oldalt áthatolhatatlan sűrű bozótos. Megpróbáltuk egy másik jelzetlen úton elkerülni, de végül ez is egy sűrű bozótosba torkollott, amelyet babával a hátán épp eszű ember nem vállal be. Megpróbáltuk a jelzett út másik végét is, amelyet az elmúlt napok esőzése úgy feláztatott, hogy a meredek emelkedőn babával ez sem lett volna biztonságos, annyira csúszott. Így hát egy kicsit csalódottan elindultunk Drégely vára felé.

 -Drégely várának szerepe a török betörések idején Esztergom és Nógrád eleste után nőt meg. Ekkori várkapitánya Szondi György volt. A vár már ebben az időben is rossz állapotú, melynek felújítását Szondi többször is kérvényezte. Erre azonban már nem került sor. A várban 80 katona állomásozott. Szondi segítségkérő levelére a király jóváhagyta 40 katona felfogadását és Selmecbányáról is érkezett 26 katona. 1552 június 6-án a budai Ali pasa 12000 fős sereggel vonult fel a vár ellőtt elterülő fennsíkra, amit a mi napig Töröktábornak neveznek. A csata során a törökök felgyújtották a vár fapalánkját ami miatt Szondi és katonái a sziklavárba kényszerültek. A várat két napig lőtték mígnem a kaputorony és a homlokzat le nem omlott. A pasa másodjára is megadásra szólította Szondit, aki ezt újra elutasította.  Helyette két török rabot előkelően felöltöztetett és két kis apródját Libárdyt és Sebestyént a pasához küldetett azzal az üzenettel, hogy a várat az utolsó leheletükig védeni fogják. A két szabadon engedett fogolyért cserébe, pedig arra kéri, hogy a két apródját neveltesse fel vitéz katonává. Szondi ezután minden értékét elégetett, lovaitól elbúcsúzott majd leszúrta, és felkészültek a végső ostromra. A vár a negyedik napon elesett, védői hősi halált haltak. A pasa előkerestette Szondi testét, fejét közszemlére tette ki, majd díszes temetésben részesítette. A katonák előtt dicsőítő beszédet mondott, majd vitézsége jeléül lovas lándzsát tűzött a sírjára. A várat többé nem építették újra.

Drégely vára felé

A várat majdnem a Schaffer kútig tudjuk megközelíteni autóval. Itt található egy kis parkoló. A kúttól tartós emelkedővel érjük el a várat, ahol szorgos munka folyik. Javítgatják, csínosítgatják egy kicsit, hogy állapota ne romoljon tovább. Nem sok minden maradt meg a várból, mégis hatással van az emberre az a büszkeség amit ezek a romok sugároznak a magyar lobogóval.

Emlékmű Drégely vár hőseinek

Drégely vár romja

Lélegzetelállító ez a panoráma ami várja itt a kirándulókat. Kisfiam falatozik egy kicsit, elfogyasztjuk a csúcs csokit és fotózgatunk. Lassan elszállingóznak a látogatók és teljesen egyedül maradunk a romok között. Ez a legjobb érzés... Egyedül a néma csendben, csak a madarak énekelnek, bőrünkön érezni az őszi szél simogatását, a délutáni napsütés gondoskodását.

Kilátás
Hol is vagyunk?

Házi rozsdafarkú
Utolsó napunkat úgy gondoltuk Szécsénynek szenteljük, hiszen itt is van még látnivaló. Délig elsétálgatunk aztán indulunk haza. A Kubinyi Ferenc Múzeumban (Forgách-kastély) kezdünk, amely nevét a térségben régészeti kutatásokat végző Kubinyi Ferencről kapta. A szép állapotban lévő kastély sokféle régészeti leletnek, kiállításnak ad otthont. A vadász dísztárgyak, amelyek faragott gyökerekből, taplógombákból készültek, a csonteszközök, agyagedények, bronzkori eszközök, vár makett, Rákóczi kiállítás, egy 19. sz.-i női lakosztály is megtekinthető itt. Az épület méretéhez képest a kiállított tárgyak mennyisége elsőnek talán, szerénynek tűnik, de érdemes megnézni. A kastély után jöjjön a mögötte lévő angol kert, majd a Bástyamúzeum, amely sajnos nem volt nyitva.

Forgách kastély
Őskori bemutató


19.sz.-i női lakosztály


A nyugati bástya
 Van még egy kis időnk, így elindulunk a Tűztorony felé. Ebben egy tűzoltó kiállítás kap helyet, amelyet szintén nem tudunk megnézni, mert szezonon kívüli időszakban, előre egyeztetés szükséges. Ezt pedig elfelejtettem. Érdekessége még, hogy a Tűztorony épülete szemmel láthatóan ferde, mint a pisai ferde torony. Valószínűleg a talaj egy agyagrétegének a megcsúszása miatt észak felé megdőlt. Ez a mozgás a mai napig tart.

Tűztorony

  Gyorsan eltelt ez a négy nap. Szép időnk volt. Az őszi erdőnek újra sikerült elvarázsolnia minket a zajos, városi hétköznapokból, egy olyan világba, ahol jó megállni néhány percre, esetleg egy kőre leülve végignézni azon a gyönyörű tájon amiért őseink életüket áldozták. A romok között megpihenve hagyni, hogy megérintsen a történelem és a tiszta ég felé tekintve ott lobog büszkén kis hazánk zászlója...

Ide jó lenne még visszatérni!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése