Túránkat két naposra terveztük. Az első nap Bódvaszilastól-
Jósvafőig (26,6 Km ) , a második nap
Jósvafőtől- Zádorfalváig (17,5
Km ).
8:30-kor érkezünk meg Bódvaszilasra, beszerezzük a MÁV-os
körbélyegzőt és indulunk. Egyhamar kiérünk a faluból és már a Kerek-hegy oldalán,
kaptatunk felfelé. Meg-meg állva kapkodunk a levegő után és csak úgy csendesen
jegyezzük meg, hogy ma sem vagyunk a legszebb formánkba. Elhaladunk a Pócsa-kői
viznyelő, a Nagy vizes töbör mellett még végül elérjük a Szabó-pallag
vadászházat. Sajnos a vadászház sincs a legszebb formájában már, romos
épületének ajtófélfáján található a bélyegző. Enyhül egy kicsit a terep és
kellemes szellő kezdi szárítani ruháinkat a nagy melegben. A Bába-völgyet
elérve megtartjuk első pihenőnket és bakancsunkat ledobva huppanunk le a jó
puha fűbe.
Egy sonkás szenya és
egy kis csoki mindig jól esik. No de ennyit a kényeztetésről. Bakancsainkat
felhúzva zsákjainkat hátunkra kapva indulunk a szomorú történetű Derenk felé.
 |
| A Derenkre vezető út |
Derenk középkorú település volt, neve szláv eredetű, somfát
jelent mivel határában a húsos som volt a leggyakoribb. 1711-ben az országos
pestis járvány tizedelte meg ezt a magyar lakta kis települést. Aki megmaradt
az elmenekült, így teljesen néptelenné vált. 1717 és 1720 között lengyel
származású családok érkeztek ide. A II. világháború idején Horthy Miklós kormányzó
itt egy összefüggő vadrezervátumot és medvés kertet akart létrehozni, hogy
kedvére vadászhasson. Azonban a falu lakói ennek az útjában álltak. Katonai
járművekkel, tehervonatokkal és odavezényelt munkaszolgálatosokkal végezték az
áttelepítést. Lakóit Büdöskőpusztára,
Martonyiba, Ládbesenyő-Andrástanyára, Sajószentpéterre,
Emőd-Istvánmajorba költöztették. Az áttelepítést követően Horthy többet nem
jött ide. Ma már csak az iskola romjai állnak, amelyet nemrég újítgattak a
temetővel együtt. Az iskola épületében emlékkiállítást rendeztek be. A templom
helyét egy kis kápolna jelzi.
 |
| Derenk főutcája, minden tábla egy ház helyét jelöli. |
 |
| Az iskola épülete |
 |
| Kiállítás Derenk emlékére |
Nézelődnénk még, de mennünk kell. Hosszú még az út. A
Patkós-völgyben pihenünk meg a Puska Pál forrásnál, ahol kiépített pihenő várja
a turistákat. Hamar elérjük és elhagyjuk Szelcepusztát aminek határában megcsodáljuk a gyönyörű pacikat, akik jóízűen
legelnek a csodaszép réten.
 |
| Szelcepuszta lovai... |
 |
| ...és a táj |
Néhány Km után találkozunk a sárga jelzéssel, és nemsokára rátérünk a Tohonya-Kuriszlán tanösvényre. Itt már a tűző napon haladunk, vagy inkább csak vonszoljuk magunkat. Gyönyörű ez a része az Aggteleki-karsztnak, ahol a töbrök között haladunk. Legszívesebben leülnénk, és csak gyönyörködnénk a tájban.
A távolban feltűnik a Hucul ménes és oly aprónak tűnő
paripái. Odaértünkkor az egyik éppen egy porfürdőt vesz, de sajnos megzavarjuk.
Felpattan, és csak értetlenül néz szegény, hogy mit akarunk azzal a
fényképezőgéppel.
 |
| Hucul ménes |
A kék itt egy balos kanyart vesz és levezet minket a
Lófej-völgybe. Mellénk szegődik a Tohonya-patak és bekísér sziklás szurdokába.
Talán ez a jutalom a nap végére. Mi szebbet lehetne kívánni, mint egy kis
sziklás szurdokot, és egy sebesen futó kis patakot, amely elvezet a szállást adó
faluba Jósvafőre. Fáradtan rogyunk le egy csendes kis kocsma teraszának padjára
a megérdemelt sör és üdítő mellett. Kiéhezve hamar el is döntjük, hogy betérünk
az Öreg malom fogadóba és telivágjuk korgó bendőnket. Hát így is lett. Akkora
adagot kaptunk hogy még reggelire is maradt belőle. Estére érkezünk meg
szállásunkra. Lemossuk magunkról az út édes porát, és jóllakottan térünk
nyugovóra.
Reggel 7-kor kelünk és 8 órakor már a boltban vagyunk.
Veszünk néhány ásványvizet és útnak indulunk. Egy kis emelkedő, ahogy azt már
megszoktuk és megérkezünk a Baradla barlang jósvafői bejáratához. A pénztárnál
pöcsételünk és már kaptatunk is felfelé az újabb emelkedőn. Tökös kis szakasz
ez Aggtelekig. A Mész-völgyet elhagyva becsatlakozik a sárga jelzés.
Ördögszántásos, bokros területre érkezünk, ahol a délelőtti nap igencsak
megmutatja erejét. Kitikkadva egy kanyargós lépcsőn érünk a Baradla barlang
aggteleki bejáratához és jellegzetes sziklaképződményéhez. A tourinform
irodában szerezzük be pecsétünket és néhány apróságot az otthoniaknak. A
barlang bejárata előtt kulturált parkot alakítottak ki a látogatók számára,
padokkal és asztalokkal. Itt egy előbbre hozott ebéddel csaltunk ki magunknak
egy kis pihenőt. A kék jelzés innen az országúton halad tovább egy ideig, még
nem, egy balos kanyarnál le nem térünk a „régi kassai útra” amely egészen a
határig vezet. Délre fordulva megkezdjük utunk utolsó szakaszát Zádorfalváig.
Jól haladunk, de szedjük is a lábunkat, hogy elérjük a buszt, amivel Putnokra megyünk.
Az utolsó kilométerek újra megjutalmaznak minket az Aggteleki hegység gyönyörű
panorámájával és néhány csodálatos virággal.
Rátérünk a kövesútra, és lassan feltűnik Zádorfalva ismerős
templomtornya, amely egyértelműen jelzi, utunk az Aggteleki kasztban sajnos
nemsokára véget ér.
A községbe érve
felkeressük a szivárvány presszót, amely most hála az égnek nyitva van, így
sikerül a meggyötört bélyegzővel egy jól sikerült kék pacnit nyomni a füzetünkbe.
Egy jó hideg barna sör és egy üdítő elfogyasztása után meg is érkezett a busz.
Be kell vallanom nagy hatással volt rám ez a vadban gazdag,
dimbes-dombos töbrökkel megtűzdelt táj, amely megmutatta azért fárasztó
emelkedőit, hűvös völgyeit, sebesen futó patakjait, napos rétjeit, amely mind
egy-egy kis útként vezet a szívemhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése