Oldalak

erdeicsavargo@gmail.com

Translate

2013. április 25., csütörtök

Tűtartó


  Egy hasznos kis eszközről írnék néhány sort, ami talán egy kicsit feledésbe merült, pedig igen sok nép tarsolyában ott lapult a történelem folyamán. Manapság a túrázók, erdőjárók, felszerelései között talán még meg találhatjuk, hiszen egy hosszabb út alkalmával szükségessé válhat a ruházat és felszerelés javítása, karbantartása (varrása). Jobb egy kisebb szakadást pár perc alatt helyben megvarrni, mint a nap végére hagyni, amikor már fáradtak vagyunk. Ekkor már nem biztos, hogy megvarrjuk és addigra a kis szakadásból akár nagy is lehet. Készíthetjük csontból, fából (bodzafa, bálványfa), díszíthetjük faragással, égetéssel, ahogyan jól esik. Kis helyen elfér, súlya csupán néhány gramm és bizony néha nagyon jól jön, ha van.

Avar sírból előkerült csontból faragott tűtartó
(Foto: www.mult-kor.hu)

Egy régebbi bolti darab

Én bálványfából készítettem. Szivacsos belsejét eltávolítottam, az egyik végét lezártam, a másikba pedig egy dugót faragtam. Érdemesebb vastagabb falú fából készíteni, mert a dugó, ha egy kicsit szorul hajlamos megrepeszteni. Ezután pácolhatjuk, lakkozhatjuk…


Készíthetjük egyszerübben...

...osztottan...

...égetett népi motívumokkal...


...csíptetővel.

Akár nyírfakéregből is készíthetjük fenyőgyökérrel összevarrva.
A dugó árnak átalakítva
Együtt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése