Garda fesztivál

A Tihanyi Bencés Apátság

 Tiszta ég és erőtlen napsütés fogad minket az elcsendesedett Tihanyban. A néha felerősödő szélben színes levelek vitorláznak. Nyoma sincs a nyári nyüzsgésnek. Azonban mindenhol kis pavilonok, sátrak állnak katonás rendben, jelezvén itt már minden készen áll a hétvégére.

 Immár 14. alkalommal kerül megrendezésre a látott hal ünnepe. Látott hal, kardoshal, balatoni hering, kardkeszeg és ki tudja még hány népies neve van a balatoni gardának. Késő ősszel a garda óriási tömegbe verődve keresi fel a Balaton legmélyebb pontját, téli vermelőhelyét a Tihanyi-kútat. Tihanynak minden adottsága megvolt a garda halászatához. A közeli hegyek remek megfigyelőhelyet biztosítottak ezeknek a halrajoknak a nyomon követéséhez. A megfigyelő vagy régies nevén "hegyenjáró" egy éles szemű nagy tapasztalattal rendelkező halász volt, aki jól ismerte a Balaton vízmozgását, és a hínáros területeket. Ő volt aki riasztotta a többi halászt ha eljött a halászat ideje és irányította a halászhajókat egyezményes jelek alapján a hegytetőről. Ezzel a rendezvénnyel a település halász múltja előtti tisztelgés, a hagyományőrzés volt a cél, melyben a gasztronómia is fontos szerepet kap. Színes, változatos programok várják az idelátogatót ilyenkor, no meg a sok finomságok: halászlé, sült halak, és miegymás.

Tihanyi kikötő

A parasztgazda ház

A magányos sétány

 Hűvös van (lengén öltöztem), nyakamig húzom fel a cipzárt. Később azonban megtudjuk, hogy a garda ideális halászatához ennél azért hidegebbre van szükség.
Az apátság büszkén ragyog a délutáni napsugarakban, a Balaton hatalmas vízfelületét pedig már csak egyetlen bátor vitorlás uralja.

Tényleg csend van!

 Csend van. Jól eső csend van, amely átjárja az embert és elfeledteti vele egy kis időre a városi rohanást, a munkát, a napi gondokat. Kedvünkre sétálgatunk, gyönyörködünk az őszi Balatonban, a gyerkőcök pedig hintáznak.
Hosszú volt az út és a friss levegőn hamar megéhezünk. A régi idők udvara éterem kapuja nyitva van. Miért hagynánk ki?

Régi idők udvara

Egy jó meleg halászlé, utána meg egy kis sült csülök... Alkoholmentes sör és házi szörp. Tökéletes!
Teli bendővel vánszorgunk ki a kapun. Eközben persze besötétedett. Az egyik kis bazár tetején azonban egy szép cica közli velünk,neki nincs kedve aludni, játszana még egy kicsit. Nyakamban ülő kisfiamnak ennél nem is kell több. Imádja a cicákat.

Mindig cicázunk egy kicsit.

Jól lakottan térünk nyugovóra.
---
Nem mondanám, hogy korán kelünk, de nem is emiatt jöttünk. Odakint fütyül a szél, a fiatal fák meghajlanak és utolsó leveleiket is útjukra engedik. A délelőtti sétahajózást és látványhajózást picur miatt kihagyjuk.  A kikötőbe indulunk, hiszen oda hozzák majd a zsákmányt. Parkolóhely persze ilyenkor már nincs a közelben, így fentebb sikerült megállnunk, ahol egy kisebb vásár kapott helyet. Itt mindenféle kézműves finomság kapható. Vettünk is mindenkinek egyet.
Irány a part!
Egy hattyú pár ringatózik a hideg vízen és követ minket a part mentén némi elemózsiát remélve. Fiam nagyon örül nekik. Elidőzünk itt egy kis ideig.

Boldogság

Az apátságnál már gyűlnek az emberek, kezdődik a felvonulás. Hozzák a "zsákmányt" és a borlovagrend is felvonul. A Vinitores Tychonienses Borlovagrend 15 éve alakult, hogy népszerűsítse a Tihanyi-félsziget csodálatos borait. Minden évben két eseményen is részt vesznek. Az egyik a Tihanyi Szüreti felvonulás ahová a környékbeli borrendeket is meghívták, a másik pedig a Garda Fesztivál.

A rezes banda

Hozzák a zsákmányt

Borlovagrend

A felvonulást a hal és az újbor megáldása követi a Bencés Apátságban. Az Apátság még mindig gyönyörű, kívülről és belülről is.

A hal és az újbor megáldása

Zsákmány

No de "nehogymá" megfeledkezzünk a garda evésről. Hiszen ez a hétvége erről szól! Boldogan állunk sorba a kiszemelt halsütőnél, majd kétségbeesve szaladunk tovább, amikor megtudjuk, hogy ott már elfogyott a garda. De a végén csak sikerül nekünk is zsákmányolni néhányat. A (szálkák miatt)sűrűn beirdalt hal nagyon finom. A két gyerkőc csak úgy falta.

A látott hal, azaz a garda

Éppen csak befejezzük a dézsmálást, amikor füst és pernye száll a levegőben. A lángok az égig érnek...
Begyújtották a szőlővenyigét és kezdetét veszi a látvány sütés.

 -A hagyomány szerint a következőképen sütik nyárson a gardát: A frissen fogott gardát megtisztítják és alaposan megmossák. Mindkét oldalát beirdalják (72-szer), így átvágva az y alakú szálkákat. Sót és egy kevés pirospaprikát összekevernek, majd a hal mindkét oldalát behintik vele. (a sok paprikától keserű lesz) Száraz szőlővenyigéből tüzet raknak. A halakat, kérgétől megtisztított ujjnyi vastag nyers orgonavessző nyársra húzzák (végig a gerinc mentén). Ha leégett a tűz, a parázsköré szúrják a nyársakat és a halakat forgatva, mindkét oldalát ropogósra  sütik. A megsült halakat nyársal együtt ezután 15 percre konyharuhába tekerik, hogy jól "átgyöngyüljön". A végén a nyársról lehúzva fogyasztják.

A garda a tihanyiak "kenyérhala" volt. A helyi asszonyok a környező falvakba vitték a piacra, hogy ott gabonára, lisztre cseréljék. A hal egy részét a halkereskedők a "fisérek" vitték el a piacra illetve a vendéglőkbe. Ami megmaradt azt felfüstölték, vagy zsinegre fűzve megszárították. Az így tartósított hal megmaradt a szűkösebb napokra. Semmi sem veszett kárba.

Csavargás, séta, móka és kacagás. Nyugalomban telnek a percek, s közben a nap is egyre lentebb ereszkedik.

 Már csak a palacsinta hiányzik... (súgják nekem csendesen) De egy jó forró halászlé is jól esne (megint)... Válaszolok.
Aztán irányt váltunk. Gondoskodunk korgó hasunkról.
Egy utolsó séta az esti Tihanyban és indulunk szállásunk felé. Búcsúzunk a hangulatos kis utcáktól, a kivilágított csodálatos apátságtól.

Reggel pakolászás, számla rendezés, indulás... Ma még bevesszük a Szigligeti várat.
Régen jártunk Szigligeten, még a Kék Túrával. A Szigligeti vár érdekessége, hogy egyszer sem került török kézre. Sorsát egy  villámcsapás pecsételte meg, amely a tornyot érte. A tornyot lőszer és fegyver tárolására használták, így az felrobbant. Ekkor a vár jelentős része leégett. Végül a Habsburgok robbantották szét falait. Volt néhány változás, felújítás amióta nem voltunk. De a kilátás ugyanolyan gyönyörű, mint néhány évvel ezelőtt. A Balaton, a Tapolcai-medence, a tanúhegyek látványa lebilincselő.  Akkor ugyan nyár volt, most pedig késő ősz, de az ég ugyanúgy borongós.

Szigligeti vár

 A balatoni szél mintha örökké lengetné ezeket a lobogókat...
Néhány esőcsepp kopog a kabáton, s mint egy halkan ketyegő óra, mely számon tartja perceinket ébreszt fel minket ebből a csodaszép világból. Arcunkat is felfrissíti. Ideje indulnunk.

Hát nem gyönyörű, még ilyen időben is?

Záródnak az autó ajtajai és 180 fokos irányt váltunk. De mielőtt még hazamennénk betérünk Miskolcra Debreczeni Sándor Késes Népi Iparművészhez.
Az igazság az, hogy szerettem volna a fiamnak egy jó bicskát (egy legénynek ugyanis legyen bicskája). Sanyi bácsi egy jó kedélyű mesterember, aki szeret, tud és akar is beszélni az emberekkel. Többször felhívtam, egyeztettünk, néha nevettünk és megegyeztünk. Kései, bicskái gyönyörűek. Ha jól emlékszem 26 díja, oklevele van, közte a Magyar Arany Érdemkereszt.

Befejezésre várva...

Díjak...

 Hatalmas élmény volt számomra, ahogy a szebbnél szebb késeket adogatta egymás után a kezembe. Közben számos érdekes dolgot megtudtam róla és a késkészítés fortélyairól. De erről talán egy másik bejegyzésben írok majd....

Az én kedvencen

Hattori damaszk penge, vésett baknik, marha és rája bőrből készűlt tok

A bicsak elkészült, amely egy szép, erős, strapabíró darab lett. A kidolgozás, az illesztések hibátlanok. Eddig ilyen tökéletes munkát még csak a Kocsis bicskákon és késeken láttam. Szívem és lelkem egyaránt boldog, hogy sikerült megvalósítani mindazt amire én gondoltam. Köszönöm Sanyi bácsi!

A fiam bicskája

Későre jár, ideje tehát haza indulnunk.
Jó kis hétvégénk volt. Nagyokat ettünk, feltöltve zsírkészleteinket, rétegeinket a hosszú hideg téli hónapokra. Sétáltunk az őszi Balaton partján, hazafelé pedig lett egy bicskánk...
Hova kívánhatnék ennél még többet...?